---

Felszínes beszélgetéseink – ennyi maradt már csak

• 2025. augusztus 17.
• Szabó Rebeka

A buszra várok éppen. Én már távolról látlak téged, a jól bevált perifériás szögből. Még csak biccentenem sem kell a fejemet, pontosan tudom, ki, milyen sebességgel halad el előttem, vagy mögöttem. Halvány sminket viselsz, és most barna a hajad színe. Jól áll – mondanám -, de nem mondom, mert már így is olyan elcsépelt az egész helyzet.

olvass tovább

Ha kérdéseink maradnak

• 2025. augusztus 12.
• Szabó Rebeka

Lezárult egy korszak. Elengedjük egymás kezét, és ennek valamiért így kellett történnie, ezt mi is tudjuk. Sóhajtunk egyet, de elfogadjuk, hogy az élet már csak ilyen. De mi történik akkor, ha kérdéseink maradnak?

olvass tovább

A címkék, amelyek elfedik a valódi arcunkat

• 2025. augusztus 03.
• Szabó Rebeka

A bácsi a piacon, az öreg néni a közértben, a vonaton a kalauz, és igazából, bárki, akivel találkozunk egy nap során, teszi a kis dolgát. Hogy éppen, melyikőjük milyen lelki procedúra kellős közepén tanyázik, nem tudhatjuk. De ami még fontosabb, és amiről csak halvány körvonalakat sejthetünk, az a valódi énjük. Nem az, ami már a saját, általános formájában is mesterséges, hanem a tényleges, életszagú emberi mivoltjuk.

olvass tovább

Minden mulandó

• 2025. július 17.
• Szabó Rebeka

Való igaz. Nem minden nap ér bennünket ugyanaz az intenzív érzés, ami átjárja még a bennünk lévő megfoghatatlant is. Előtted van a kép? Ahogy a nap süt, de épp annyira, hogy élvezd minden egyes kellemes szikráját. Hogy még a levegő is simogat, és a horizont egybeolvad egy végtelen mindenséggel.

olvass tovább

Pillanatokban ott ragadni

• 2025. május 23.
• Szabó Rebeka

Egy pillanat, egy impulzus sosem ér ugyanúgy, ugyanabban a formában minket. Azt hiszem ennek tudatában ébredünk rá igazán, hogy nem bizonyos személyek, helyek, esetleg országok hiányoznak, hanem egyszeri, megmagyarázhatatlanul euforikus, és emelkedett, felejthetetlen pillanatok.

olvass tovább

Mit érzünk pontosan?

• 2025. május 19.
• Szabó Rebeka

Az utóbbi időben, akárhányszor néztem kicsit is romantikusabb jellegű filmet, az jutott eszembe, hogy kristálytisztán fogalmunk sincs igazából, hogyan is definiálhatnánk bizonyos érzéseket, különösképp a legerősebbet, a legintenzívebbet, amely mindannyiunk fantáziáját izgatja, a szerelemét.

olvass tovább

Ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz

• 2025. május 12.
• Szabó Rebeka

Magam sem értem teljes mértékben, hogy hogyan, de végül én is eljutottam arra az igen zaklatott állapotot előidéző szintre, amikor azt tudom csak mondani: „Csessze meg, ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz!”

olvass tovább

'Kislányom, csak a szeretet az, ami számít, semmi más.'

• 2025. május 11.
• Szabó Rebeka

Nekünk egy kicsikével mindig nehezebb volt. És lesz is. Nekünk, akik hajlamosak mindent túlgondolni (bár én magam szerintem klinikai eset lehetek ilyen téren, és bár ez mókásnak tűnhet így elsőre, nem, sajnos nem az), a jövőbe tekinteni és a legvészjóslóbbat latolgatni, jó 5 évre előre.

olvass tovább

Este, amikor hozzám bújsz

• 2025. április 20.
• Szabó Rebeka

Vannak pillanatok az életben, amelyek a mindennapos, sokszor idegőrlő folyamatok során nem tűnnek fel, csak akkor abban a minutumban ébredünk rá, milyen fontosak ezek az életmorzsák, amikor végre átéljük őket.

olvass tovább

Nem vagyunk kötelesek szembenézni azzal, ami nem szolgál minket

• 2025. március 24.
• Szabó Rebeka

Szokták mondogatni, hogy „Bizony szembe kell nézned az akadályokkal, vagy a félelmeiddel!”, de mi van akkor, ha egyszerűen sem pszichésen, sem fizikailag nem áll egálban mindaz, ami előttünk áll éppen?

olvass tovább